Hova lesz a WC tartály?

Balatonon van szerencsénk építkezni. És ugyan egy építkezés és egy ház megtervezésének nem a legkardinálisabb kérdése, hogy majdan végül hogy is fest majd benne a WC deszka, WC csésze és a WC tartály, azért én örültem, amikor már itt tartottunk. Egy felújítás is stresszes, hát még az építkezés. Évekig tart, nagyon sokba kerül, és annyi szervezéssel jár. De főként mennyi keresztbeszervezéssel! Mert jön a kőműves, a villanyos, a gépész, a burkoló, a festő, anyám, megint a kőművesek, és akkor még nem vettük, hogy a feleségem az igazi főnök.

Úgyhogy, amikor már végre ott tartottunk, hogy a legnagyobb gondunk az volt, melyik fürdőbe, milyen WC tartályt szereljünk be, én úsztam a boldogságban. Mert ezt végre lehetett élvezni is. Megszűnt a stressz, helyette mindketten lakberendezővé nőttük ki magunkat pár hét alatt és lelkesen mutogattuk egymásnak az ilyen olyan mintákat, csempéket, vagy technikai újdonságokat. A lenti fürdőszobánk afféle otthonos, praktikus hely lett, de a fentiben kicsit jobban elengedtük magunkat. Azt később fejeztük be, hiszen egy is elég kezdetben. De pont ezért, akkor már tudtuk a büdzsénk végét is, mertünk néha elereszteni a fantáziánkat. Így lett egész helyre is wellnessünk odafent.

Szempontjaink a WC tartály vásárláskor

Nekem a WC tartálynál fontos volt, hogy takarékoskodni tudjunk a vízzel és ne öblítsünk kádnyi adagokkal minden apró cseprő kis pisilés után. Ebben szerencsére egyet is értettünk már a legelejétől kezdve. Sőt, olyannyira, hogy az építész már a tervezéskor ügyelt rá, hogy a kerti csap vizével, külön csőrendszeren működjenek a WC tartályok. Azaz ez a ház nem ivóvízzel öblít, ahogy azt általában szokás – de minek? Ilyen előzmények után nem volt kérdés, hogy nyomógombos WC tartály kerül mindkét fürdőbe, hiszen ezzel azt is szabályozni tudod, hogy meddig öblíts. Márpedig gyakran előfordul, hogy semmi szükség olyan durva öblítésre, mint amit gyárilag beállítanak.

A feleségemnek is megvolt a maga szempontja, ugyanis egész szép belmagassággal rendelkezünk, a csempét pedig kifejezetten úgy válogatta, hogy kijöjjön a szép mintázata és befedje az egész falszakaszt. Úgyhogy nagyon nem szerette volna, ha a minta közepére kell felszerelni bármit. Úgyhogy ezt is meg tudtuk oldani alacsonyra szerelhető WC tartály választásával, amit aztán jól eldugtunk a bojler alá – azt már amúgy is odaterveztük.

Mindemellett ez egy kimondottan szép darab. Miután eleget tett az én elvárásaimnak, a küllemben olyan nagyon nem akartam már beleszólni – meg őszintén szólva a legtöbb WC tartály pontosan ugyanúgy néz ki. De a feleségem egyszerűen beleszeretett egy kerámia WC tartály modellbe, amit aztán persze a katalógus alapján kajtattunk Százhalombattától Budapestig, hogy végre kiállítótérben élőben is megnézhessük. De végre sikerült, továbbra is imádta, úgyhogy berendeltük, mégpedig innen a Ventil weboldaláról: https://www.ventil.hu/wc-tartaly. Három röpke napnyi várakozás után pedig csiribú, csiribá, lett egy dögös kis WC tartályunk!

Hogy szuperál a WC tartály?

Finoman szólva nincsen vele gond. Ráadásul legnagyobb büszkeségemre én magam szereltem be. Persze bátyám átjött segíteni, ő már szerelt ilyet. Úgyhogy tulajdonképpen együttes erővel, ketten csináltuk végig, de egyáltalán nem volt nagy ördöngösség. Családi programnak meg kifejezetten megfelelt. Szegényt utána körbevezettem, elmondtam valószínűleg már tucatjára, hogy mi micsoda, de nagyon jól viselte. Még nem tudtunk beköltözni, a pandémiás helyzetben ez a része belassult az életünknek, de egyelőre nem kerget a tatár. Viszont valahányszor arra járunk, a WC tartály tökéletesen üzemel, és mivel pont mellette pörög a vízóra, azt is látom, hogy kábé mennyit fogyaszt.

Persze, ha csak úgy betévedsz hozzánk és elmész a mosdóra, nem ez fog legelőször feltűnni. Először valószínűleg az egyedi és letisztult csempemintát fogod kiszúrni, vagy a feleségem kagylógyűjteményét, amitől lépni nem lehet, és minden alkalommal le kell pakolnom, ha szakállat vágok. De nekünk öröm. Együtt választottuk kalandosan és együtt kutattuk fel, minden szempontnak eleget tesz és még szép is. Röviden mondva nincs rá panasz. Úgyhogy kívánom mindeninek, hogy hasonlóan könnyen találjon olyan apróságokban is örömöt, mint mi a WC tartály története kapcsán tettük.